Gazdasági Szervezet

Cím

1089 Budapest, Kőris u. 35.

Gazdasági Szervezet

A Gazdasági Szervezet az intézmény, illetve – a munkamegosztást és a felelősségvállalás rendjét rögzítő megállapodás szerint – a hozzá rendelt költségvetési szervek működtetéséért, a gazdálkodás megszervezéséért és irányításáért, a vagyon használatával, védelmével összefüggő feladatok teljesítéséért, a pénzügyi, számviteli rend betartásáért felelős szervezeti egység.

A Józsefvárosi Intézményműködtető Központ 2015. 07. 31-i jogutóddal való megszűnése miatt a JSzSzGyK látja el a köznevelési és közoktatási intézmények étkeztetési feladatait.

Iskolai étkezés befizetés, lemondás

Étkezések befizetése a gyermekek iskolájában történik. Az ebédbefizetések időpontjai illetve az adott iskolában dolgozó ügyintéző kolléganők beosztása alább megtekinthető.

A kedvezmények igénybevételéhez kitöltendő nyilatkozat nyomtatvány innen letölthető, amelyet kitöltve az ügyintéző kolléganőknél kell leadni.

Étkezési kedvezmény vehető igénybe, ha gyermek:

  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül
  • tartósan beteg, vagy fogyatékos
  • családjában három, vagy több gyermeket nevelnek
  • nevelésbe vételét rendelte el a gyámhatóság
  • utógondozói ellátásban részesül.

Az étkezési díjak az alábbiak szerint alakulnak:

Iskolában:

Háromszori étkezés (tízórai+ebéd+uzsonna):           488,-Ft / nap

Ebéd:                                                                              338,-Ft / nap

Természetesen az 50%-os kedvezményben részesülők a feltüntetett napi díjak felét fizetik.

Óvodában:

Háromszori étkezés (tízórai+ebéd+uzsonna):           370,-Ft / nap

 

Az étkezések befizetése történhet készpénzzel, illetve átutalás útján.

Amennyiben átutalással kívánják a térítési díjakat befizetni, úgy az ügyintézőknél megadott e‑mail címre minden hónapban megkapják az átutalandó összeget.

Kérjük, hogy ez esetben mindig a megadott, pontos összeget szíveskedjenek átutalni, a közlemény rovatban az iskola és gyermek nevének megjelölésével.

Betegség, vagy hiányzás esetén reggel 9.00 óráig van lehetőség a másnapi étkezéseket lemondani.

A lemondás az ügyintéző kolléganőknél vagy a JSZSZGYK központjában történhet telefonon vagy e-mail útján.

 

Központi megrendelés, lemondás, szolgáltatóval való kapcsolattartás: Horváth Szilvia, Machnyik Krisztina  +36 20 221-1445

Gábor Mónika

+36 20 214-9118

1084 Budapest, Német u. 14.

1083 Budapest, Losonci tér 1.

Gregus Ferenc Józsefné

+36 20 219-5738

1089 Budapest, Vajda Péter u. 25-31.

1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 4.

Schakel Laura

+36 20 227-7451

Óvodai étkezés befizetés, lemondás

Cím: 1085 Budapest, Tolnai L. u. 7-9.
Tel.: 303-5197

Cím: 1082 Budapest, Baross u. 111/b
Tel.: 334-3920

Cím: 1086 Budapest, Csobánc u. 5.
Tel.: 334-0569

Cím: 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 35.
Tel.: 210-5960

Cím: 1086 Budapest, Dankó u. 31.
Tel.: 314-2286

Cím: 1081 Budapest, Kun u. 3.
Tel.: 313-8439
Cím: 1085 Budapest, Somogyi B. u. 9-15.
Tel.: 317-3168
Cím: 1087 Budapest, Százados út 14.
Tel.: 313-5702
Cím: 1088 Budapest, Rákóczi út 15.
Tel.: 338-4840
Cím: 1083 Budapest, Szigony u. 18.
Tel.: 313-9848

Kapcsolat


Itt talál meg bennünket

1089 Budapest,
Kőris u. 35.

Lantos Bernadett

gazdasag@jszszgyk.hu
Tel.: +36(20)426-5035